Audio/name

Koncz Gergely: Magyarpalatka - lemezbemutató koncert

„Azért játszom népzenét, mert kicsi korom óta ez az a zenei nyelv, ami le tudott kötni.” – vallja Koncz Gergely (1975, Örvényes), generációja egyik legjobb prímása, aki 1988-ban, tizenhárom évesen egy Nógrád megyei baráti összejövetelen határozta el, hogy népzenész lesz. Előbb brácsázott, később hegedült, 2000-ben elnyerte A Népművészet Ifjú Mestere címet. A veszprémi Bakony Táncegyüttesben, majd a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben húzta a talapalávalót. 1993 óta a Tükrös Zenekar oszlopos tagja. Emellett 2000-től a szintén pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínházban muzsikál, játszott/játszik a Szalonna és bandájával, a Szeret Zenekarral, Szalóki Ágival és Herczku Ágnessel. 
2020-ban jelent meg első szólólemeze (Magyarpalatka) – mi másról, mint a szívének oly kedves palatkai muzsikáról. Rajta a barátai kísérik: Fekete Antal „Puma” (brácsa), Liber Endre (brácsa) és Havasréti Pál (bőgő).
„Az eredeti népzene megváltoztatása, feldolgozása sosem érdekelt, ma is úgy érzem, hogy nyers alakjában rejti a legtöbb erőt, és gondolkodtat el leginkább. Éppen ezért igyekszem a saját korlátaimon belül az eredetihez lehető legközelebbi módon és stílusban tanulni. Ehhez azonban elengedhetetlen a hagyományaink – és az azt őrzők, művelők – iránti mély tisztelet és figyelem. Ebbe a vallástól a magyar építészeten vagy a gazdálkodáson át a táncig, mint egységes egészbe, mindent beleértek.” – írta amolyan ars poeticaként a Tükrös együttes honlapján, és társaival lényegében ezt valósította meg első szólólemezén.
A Halmos Béla Program támogatásával készült Magyarpalatka anyaga 2020 nyarának közepén egy fásszín teteje alatt született, sokat látott, gyantás hangszereken, mindent élőben felvéve. Szándékosan jól ismert, ezerszer hallott dallamokat adnak elő, azaz nincs semmi zsákbamacska: azt a hangzást igyekeznek visszaadni, ahogy az archív felvételek szerint 1969 és 1985 közt a palatkai zenészek húzták odahaza a tánc alá valót.
JBSz

Koncz Gergely

Hat év klasszikus zongoratanulás és néptánc után kamaszként fogott a kezébe először háromhúros brácsát, majd később cimbalmot. Több táncegyüttes mellett muzsikált, játszott a Lókötő, a Marton és a Gázsa zenekarokban, az 1986-ban alakult Tükrös zenekarnak a mai napig aktív tagja. Emellett az 1990-es évek második felében a Fonó kereskedelmi munkatársa volt, majd 2000-ben Lelkes Andrással megalapította a FolkEurópa lemezkiadót, 2002-ben pedig a zenei táborok, képzések, nemzetközi együttműködések szervezésével foglalkozó Fórum a Népművészetért Alapítványt. 2003-ban – a folklemezek hazai, és nemzetközi terjesztésére – az Etnofonnal és az X-Produkcióval közösen létrehozták a Hangvető Zenei Terjesztő Társulást, amelyet 2008 óta egyedül vezetnek. A Hangvető egyik legnagyobb eredménye a világ legrangosabb népzenei- és világzenei vására, a WOMEX (World Music Expo) 2015-ös budapesti megrendezése. Ezt a jogot 2020-ban is elnyerte.
A Homokszentgyörgyön felnőtt, Gödöllőn diplomázott, majd az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetének kísérleti gazdaságában dolgozó édesapa és a váli gyökerekkel rendelkező könyvelő édesanyja Martonvásáron telepedtek le, úgyhogy itt nevelkedett fel két testvérével együtt (közülök Liber Róbert ma a Magyar Nemzeti Táncegyüttes bőgőse). Az általános iskola zenei tagozatán Salamon Ferencné Erzsi néni vezette a néptánccsoportot, ahová a székesfehérvári Alba Regai Táncegyüttesből jártak le tanítani. Liber barátaival ennek hatására alapította meg a Lókötő együttest. 1983-tól rendszeresen utaztak Erdélybe, eleinte Székre, később Kalotaszegre és a Mezőségre. Mezőkölpény zenéit és táncait pedig együtt fedezhette fel Szabó Szilárddal és Németh Ildikóval, a martonvásári táncegyüttes akkori vezetőivel. 
Miként a Tükrös együttes honlapján írja: „A mai napig legszívesebben népzenei gyűjtéseket hallgatok. Fiatalon a legmélyebb benyomást a következő muzsikusok játéka tette rám: Kalotaszegről Varga Ferenc „Csipás” prímás Bunyi József brácsással, Székről Ádám István „Icsán” és két fia alkotta zenekar, Bonchidáról a Pusztai Sándor, Pusztai Endre, Kalló János, Berki Ferenc összeállítású banda, valamint Nagysármásról a Varga Emanuel „Moni”, Moldován Károly, Petru Gáspár zenekar. Pár évvel később ismertem meg a palatkai muzsikát és az ottani zenészeket.”
Még a Lókötőkkel párhuzamosan csatlakozott a Tükrös együtteshez, melynek a mai napig tagja. S amellyel a Fonó szerdai magyar táncházát sokáig az Ökrössel felváltva tartotta. Közben 2000-ben úgy döntött, saját vállalkozásba kezd: Lelkes Andrással létrehozta a FolkEuropa kiadót. 2003-ban a Kiss Ferenc vezette Etnofonnal és Horváth László X-Produkciójával közösen létrehoztuk a Hangvető Terjesztő Társulást, de végül az eltérő koncepcióik miatt 2008-ban a szétválás mellett döntöttek. 
2011-ben Koppenhágában a WOMEX-en a Hangvető kapta meg a világzenei világvásár nyitó gálakoncertjét, melyet Liber szerkesztett és rendezett, a fellépők között Balogh Kálmánnal, Lukács Miklóssal, Both Miklóssal, Szalóki Ágival, Tompos Kátyával, Dresch Mihállyal, illetve a Tükrös és a Söndörgő együttessel. Majd 2015 októberében a világ legrangosabb népzenei- és világzenei vásárának már Budapest adott helyet. Ahogy 2020-ban is
A Hangvető emellett évek óta rendez fesztiválokat (Pont, Budapest Ritmo), Liber pedig megalakulása óta vezeti a NKA Halmos Béla Programját. Így egyszerre, zenész és menedzser, miközben mindegyik tevékenysége mozgatórugója ugyanaz: a népzene szeretete.  
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/liber.endre/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/liber.endre/?locale=hu_HU</a>

Liber Endre

Havasréti Pál

Fekete Antal 'Puma'

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Koncz Gergely: Magyarpalatka - lemezbemutató koncert

Kapcsolatok

Koncz Gergely

Liber Endre

Havasréti Pál

Fekete Antal 'Puma'

Fonó Budai Zeneház

Koncz Gergely: Magyarpalatka - lemezbemutató koncert