Audio/name

Kerekes és Dalinda: Jellyfish - Ördöngős

A Ghymeshez hasonlóan szintén táncházas zenekarként kezdte a hazai világzenei színtéren az utóbbi években kétségkívül új színfoltot hozó, önmagát régóta etno funkként definiáló Kerekes Band. Az alapító Fehér Zsombor (furulya) 1993-ban a Szederinda Néptáncegyüttes tagjaként jutott el Síkfőkútra, az Egyszólam együttes népzenei táborába, ahol a szintén táncos Simon Sándorral gyimesi népzenét kezdett játszani. Nem sokra rá erdélyi és palócföldi népdalgyűjtő körutakon jártak, 1995-ben a Ki mit tud?-on pedig az országos döntőig jutottak. Aztán Simon inkább a néptáncnál maradt, Fehér pedig bevette öccsét, Fehér Viktort (ütőgardon), és eleinte kettesben, később kvartetté bővülve tartottak táncházat az egri ifjúsági házban.
Az ezredforduló idején fordultak át banddé, hozták be a moldvai népzenébe a tájidegen hangszereket (kezdetben csak a brácsát, később a gitárt és basszusgitárt), kezdték el vegyíteni a népzenei alapokat funkos, jazzes, rockos és elektronikus elemekkel. Magasról tettek arra, hogy mit illik és mivel, kizárólag azt nézték, miként lehetne még bulisabbá, még döngölősebbé tenni a maguk zenéjét. A nagy áttörést 2006-os Pimasz című albumuk hozta meg számukra, mely rövid időn belül platina lett. Az azt követő Fel a kalappal! pedig aranylemez. Mutatva, hogy az általuk képviselt funkos improvizatív „csűrdöngölőre” a kereslet változatlan idehaza.
JBSz
 
A zenekar weboldala: <a href="https://kerekesband.hu/">https://kerekesband.hu/ </a>
A zenekar Facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/kerekesband/

Kerekes Band

Az a capella énektrió tagjai a maguk nőies dinamikájával és indaszerűen egymásba fonódó énekstílusával fogalmazzák újra a magyar népi dallamokat. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi Ének szakán ismerkedtek meg egymással, ebben a produkcióban 2015 óta egyesítik az energiáikat, és jutottak el a legnevesebb magyarországi koncerttermekbe, fesztiválokra, és nemzetközi színpadokra.
2018-ban megjelenő debütáló CD-jüket (Dalinda) a Fonó Budai Zeneházban mutattak be teltház előtt. Miként maguk írták: „Bemutatkozó lemezünkön körbejárjuk a női életforduló szakaszait és új megvilágításba helyezzük azokat. Számainkat a Kárpát-medence anyagából szerkesztettük melyben helyet kap mind az öt dialektus terület vokális dallamai. A magyar nyelvterület számos vidékéről valamint a környező népek zenéjéből válogattuk össze repertoárunkat, melyet az autentikus népdaléneklés eszközével szólaltatunk meg.”
Az énektrióban – Orbán Johanna, Paár Julianna, Tímár Sára – 2019-ben Orbánt Nádasdy Fanni váltotta fel, már vele készült a második nagylemez (Átjárók, 2020), melyen a koncepció változatlan maradt: az eredendően egyszólamú autentikus magyar népdalokat átültetik a környező népek zenei hagyományaira jellemző polifóniára, és bennük gyakorta megjelennek a modernebb hangzások is. A koncerteken az a cappella formáció kiegészülhet egy hangszeres trióval (Bognár András, bőgő; Halász Lehel, furulya, ütőgardon; Szabó Dániel, cimbalom) ahol a magyar népdalok és átdolgozásaik furulya, cimbalom és bőgő kísérettel szólalnak meg.
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/dalindamusic/">https://www.facebook.com/dalindamusic/</a>

Dalinda

Tímár Sára

Nádasdy Fanni

Furulyás, énekes, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kerekes-band-8248">Kerekes Band</a> frontembere.
Ütőgardonos öccsével, Viktorral városi családba születtek, de a revival mozgalomhoz tartozó szülei révén erősek a falusi kötődések. Édesapjuk Berzeviczy-Fehér János fazekas, körtemuzsikakészítő, édesanyjuk viseletkészítő, a Népművészet Mestere, aki a Heves-megyei népviseletek motívumaikból kiindulva ma is hordható, saját kollekciót hozott létre. A nagyszülők a palócföldi párszáz fős zsákfaluban, Fedémesen laktak, a Fehér-testvérek gyerek- és kamaszkorukban hozzájuk jártak ki rendszeresen. 
Ének-zene tagozatos általános iskolába jártak, édesanyjuk hatására a Szederinda néptáncegyüttes táncosai lettek. Zsombor 1993-ban az Egyszólam népzenei táborban a dudás-furulyás Dsupin Pállal találkozva vette kezébe a furulyát. 1995-től pedig Viktorral és más barátokkal – immár Kerekes együttesként – rendszeresen tartottak táncházat az egri Ifjúsági Házban. 
A zenekar az ezredforduló idején formálódott Kerekes Bandé, hozták be a moldvai népzenébe a tájidegen hangszereket (kezdetben csak a brácsát, később a gitárt és basszusgitárt), kezdték vegyíteni a népzenei alapokat funkos, jazzes, rockos és elektronikus elemekkel. Nem foglalkoztak azzal, hogy a hagyományban mit illik és mivel –, kizárólag azt nézték, miként lehetne még erőteljesebb hangzásúvá, még döngölősebbé tenni a maguk zenéjét. Így alakult ki az a funkos improvizatív „csűrdöngölős” stílusuk, amit ők maguk ethno funkként határoztak meg. A Kerekes Band pedig a hazai világzenei színtér egyik legnépszerűbb formációja lett. 2005 táján döntöttek úgy, hogy abbahagyják a táncházakat, és kizárólag a színpadi produkciókra fókuszálnak. 2020-tól pedig már a band szót is elhagyták, azóta egyszerűen úgy hívják őket: Kerekes.
JBSz

Fehér Zsombor

Námor Csaba

Csarnó Ákos

Sohajda Péter

Paár Júlia

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Kerekes és Dalinda: Jellyfish - Ördöngős

Kapcsolatok

Kerekes Band

Dalinda

Tímár Sára

Nádasdy Fanni

Fehér Zsombor

Námor Csaba

Csarnó Ákos

Sohajda Péter

Paár Júlia

Fonó Budai Zeneház

Kerekes és Dalinda: Jellyfish - Ördöngős