Audio/name

Bazseva zenekar és a Dalinda: Kezdetben - Budapest Folk Fest

Az a capella énektrió tagjai a maguk nőies dinamikájával és indaszerűen egymásba fonódó énekstílusával fogalmazzák újra a magyar népi dallamokat. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népi Ének szakán ismerkedtek meg egymással, ebben a produkcióban 2015 óta egyesítik az energiáikat, és jutottak el a legnevesebb magyarországi koncerttermekbe, fesztiválokra, és nemzetközi színpadokra.
2018-ban megjelenő debütáló CD-jüket (Dalinda) a Fonó Budai Zeneházban mutattak be teltház előtt. Miként maguk írták: „Bemutatkozó lemezünkön körbejárjuk a női életforduló szakaszait és új megvilágításba helyezzük azokat. Számainkat a Kárpát-medence anyagából szerkesztettük melyben helyet kap mind az öt dialektus terület vokális dallamai. A magyar nyelvterület számos vidékéről valamint a környező népek zenéjéből válogattuk össze repertoárunkat, melyet az autentikus népdaléneklés eszközével szólaltatunk meg.”
Az énektrióban – Orbán Johanna, Paár Julianna, Tímár Sára – 2019-ben Orbánt Nádasdy Fanni váltotta fel, már vele készült a második nagylemez (Átjárók, 2020), melyen a koncepció változatlan maradt: az eredendően egyszólamú autentikus magyar népdalokat átültetik a környező népek zenei hagyományaira jellemző polifóniára, és bennük gyakorta megjelennek a modernebb hangzások is. A koncerteken az a cappella formáció kiegészülhet egy hangszeres trióval (Bognár András, bőgő; Halász Lehel, furulya, ütőgardon; Szabó Dániel, cimbalom) ahol a magyar népdalok és átdolgozásaik furulya, cimbalom és bőgő kísérettel szólalnak meg.
JBSz
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/dalindamusic/">https://www.facebook.com/dalindamusic/</a>

Dalinda

Népdalénekes, zeneterapeuta. Legfőbb kutatási területe, a magyar népzene zeneterápiás vonatkozásai, a magyar népi gyermekjátékok – szűkebb értelemben az ölbéli játékok – koragyermekkori személyiség fejlődésben betöltött szerepe.
Budapesti népi iparművész családban nőtt fel, tizenhat éves koráig lényegében csak a klasszikus zene létezett számára, zongorázni tanult, amikor is a gimnáziumi zenetanára felismerte vokális képességeit és beíratta egy népdalénekesi versenyre. Fordulóról fordulóra továbbjutott, végül az országos döntőben kiemelt nívódíjat kapott. 2008 őszétől tanulmányait a Zeneakadémia népzene szakán folytatta, ott kereste meg Tárkány-Kovács Bálint, hogy csatlakozna-e az akkoriban alakuló világzenei formációjához. Persze bólintott, és a következő hat esztendőben, egészen a 2014-es kiválásáig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tarkany-muvek-41257">Tárkány Művek</a> énekeseként a legnagyobb presztízsű budapesti koncerthelyszínekre – például a Művészetek Palotájába – jutott el.
Mindeközben figyelme a zeneterápia felé fordult, a Zeneakadémia népzenei tanszékének elvégzése után az ELTE gyógypedagógiai karán folytatta tanulmányait, ahol 2015-ben okleveles zeneterapeutaként másoddiplomázott. Ami radikális fordulatot hozott a zenéhez és a saját személyiségéhez való hozzáállásban.
Mindeközben 2015-ben Orbán Johannával és Tímár Sárával megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dalinda-23338">Dalindát</a>: az a capella énektrió tagjai a maguk nőies dinamikájával és indaszerűen egymásba fonódó énekstílusával fogalmazzák újra a magyar népi dallamokat. 2019-ben Orbánt Nádasdy Fanni váltotta fel, már vele készült a második nagylemez. A mai napig aktív énektrió koncerteken kiegészülhet egy hangszeres trióval (Bognár András, bőgő; Halász Lehel, furulya, ütőgardon; Szabó Dániel, cimbalom).
Miként 2020-ban megfogalmazta: „A folk műfajában mégiscsak a magyar népzene az, ami a legjobban megérint. Se balkánit, se románt, se cigányt, se a környező, se a távolabbi népek dalait nem akarom énekelni. Csakis magyart, mert ezen a nyelven tudom maximálisan kifejezni magamat, és fontos, hogy a beszélt nyelvem által közvetített tartalmak a zenémben is intenzíven meg tudjanak jelenni.” 
Mire 2015-ben befejezte a zeneterápiás képzést, a záróvizsgájával párhuzamosan megszületett az első gyereke. Nem sokra rá pedig a második. A férje is muzsikus, sokat zenélnek együtt, erős köztük a szakmai kötelék. És hát a zenélés mindkettőjük számára munka és hobbi. Így született meg az a nem klasszikus értelemben vett gyerekműsor, amelynek célja – miként Paár vízionálja –, „hogy a gyerekeknek is ugyanolyan minőségű zenét kell a fülükbe adni, mint a szüleiknek. Ugyanazzal a mélységgel kell őket is megszólítani, mint a felnőtteket. Nehéz feladat ilyen zenét írni és előadni, de hiszem, hogy a gyereknek nem lebutítva kell adagolni a különféle motívumokat, hanem bele lehet dobni az óceánba, ahonnan ő majd azt veszi ki, amit az aktuális képességei megengednek.” 
Paár Julianna eddig három gyerekalbumot – Kerekerdő (2019), Kerekutca (2021), Rókatánc (2023) – jelentetett meg.  
JBSz
 Kapcsolat: <a href="http://www.hangolozeneterapia.hu">www.hangolozeneterapia.hu</a> <a href="https://www.facebook.com/hangolo">https://www.facebook.com/hangolo</a> <a href="https://www.instagram.com/hangolozeneterapia/">https://www.instagram.com/hangolozeneterapia/</a>

Paár Julianna

Bazseva zenekar

Papp Endre

Szabó Dániel

Bognár András

Tímár Sára

Nádasdy Fanni

Mihó Attila

Nyitrai Tamás

1995-ben a kelenföldi Sztregova utcában, egy lepusztult gyártelep szomszédságában megnyitotta kapuját a Fonó Budai Zeneház. Amelyről ma már bátran kijelenthető, hogy a táncházmozgalom történetének legjelentősebb magánvállalkozása. Létrehozója és mai napig finanszírozója Lukács József elektronikai mérnök, üzletember, zenész. És a Fonó azon ritka kivételek egyike, amely mindmáig megőrizte eredeti küldetését. Hogy nagyobbrészt a magyar és határontúli népzenének és néptáncnak nyújt állandó bemutatkozási lehetőséget, kisebbrészt pedig az (etno) jazz és a világzenei irányzatoknak.
Lukács József: „A kilencvenes években a Los Andinos rajongóként rendszeresen jártam a józsefvárosi klubba, meg a közgáz jazzklubba Dresch Mihályt hallgatni. Mindkét helyen meg lehetett fulladni, annyira nem volt se tér, se levegő. Zenekarunkkal, a Los Gringos-szal pedig rendszeresen jártuk az országot, s mindenhol azt láttuk, mennyire borzasztóak a körülmények. Sőt, egyre borzasztóbbak. Meg azt is, hogy ez a kultúra így meg fog halni. Közben a 77 Elektronika székházába tartva nap mint nap elmentem a szintén málladozó kelenföldi épületegyüttes előtt. Idővel úgy gondoltam, tökéletesen alkalmas hely lehetne ennek a kultúrának.”
A Fonó 1995 októberében az amerikai Rova Saxophone Quartet koncertjével nyitott. Aztán rögtön be is zárt. Merthogy nem lett kész véglegesen. A szerződés viszont kötötte őket, a bulit eltolni nem lehetett. Így bár előző éjszaka még padlót raktak és délelőtt festettek, este muszáj volt kitárniuk a kapukat. Aztán kellett még egy hét, hogy minden a helyére kerüljön. Ahogy meg pár év, hogy az intézmény kimozogja a helyét a fővárosi kulturális életben.
Persze a Fonó történetében is voltak látványos kilengések. Felfutása (mondhatni, aranykora) a jelenlegi igazgató, Horváth László előző regnálása idejére, az ezredforduló időszakára esett. Amikor a vöröses-sárgás épületben világzenei, sőt messze azon túli produkciók bukkantak fel. Különösen az akkor átadott, később bezárt, nagyobb tömegeket elnyelő Hangárban. Az ezredfordulón például itt adta első magyarországi koncertjeit a szerb rezesbandák egyik legkiválóbbika, a Boban Marković Orkestar. Jöttek, láttak, letaglóztak. De gyakortalilag itt született a Besh o droM, és sűrűn megpörgött itt a Korai Öröm és más, akkoriban széles közönségréteget delejező formáció. Akkora tömegeket, hogy egy idő után a ház fizikailag sem bírta a rászakadt érdeklődést. Mire Lukács József berántotta a kéziféket. Hogy inkább maradjon meg az intézmény a maga keretei között. Fizikai értelemben, szellemiségében, szolgáltatási színvonalában. Helyrehozták a vizes blokkot, letisztították a profilt, és meghúzták a határokat. Hogy az időközben átadott pajtával együtt legfeljebb 500 főt befogadó Fonó megmaradjon élhető, szerethető közegnek.
Gazdasági értelemben persze közel sem egyszerű ott az élet. A Fonó 2003-ban gyakorlatilag a csőd szélére sodródott, s akkor csak az egyszeri minisztériumi beavatkozás mentette meg. Azóta pedig az, hogy alapító-mecénása változatlanul tolja bele a nyolcszámjegyű szubvenciót.
Lukács József: „1995-ben a magam menedzser eszével úgy gondoltam, hogy elég beletenni a megfelelő gazdasági egységeket – büfé, lemezbolt, stúdió, CD-kiadás –, s majd azok haszna biztosítja a Fonó önfenntartását. Egyfelől. Másrészt úgy gondoltam, azok egy része, akik a polgárosodó Magyarországon elértek valamit, hozzám hasonlóan vissza is adnak valamit a közösségnek. Hogy nem maradok egyedül ebben a mecenatúrában. Miközben ugyanezt gondoltam a közönségről is. Hisz faluhelyen anno a fonót szintén a helyi közösség tartotta el. Azzal, hogy oda járt, oda vitte azt, amit vihetett. Akármilyen kevés is volt az. Ha ma egyszerűen csak kétszer ennyi ember járna a Fonóba, már nem azon kínlódnánk, hogy 500 vagy 600 forintba kerüljön-e a táncházi belépő. Amiért ott négy-öt muzsikus négy-öt órán át húzza a talpalávalót. Miközben bármelyik plázában egy kétórás mozifilmet – popcornnal és kólával – nem lehet 2000 forint alatt megúszni. Pedig szerintem érdeklődő van sok, csak valahogy ül rajtuk a tunyaság. Ahogy Lovasi András énekelte egykor: »Hogy kéne, de aztán mégse, hogy kéne, de aztán nem.« Pedig csak meg kell mozdulni, és ott vár a semmivel nem hasonlítható élmény.”
Lukács szerencsére nem csalódott emiatt. Legalábbis nem annyira, mint azt a fentiek fényében az emberek gondolhatják. Tény, az általa megálmodott gazdasági kísérlet nem sikerült. De amíg a zeneház jól működik, és tartja azt a célt, amiért létrehozta, s amíg kitermeli azokat az értékeket, ami számára kedves, addig legyen, mondja.
És a Fonó az elmúlt közel húsz évben tényleg betöltötte vállalt szerepét: a médiavilágon túli zenék egyik legfontosabb magyarországi menedéke lett. Fennállása alatt legalább félezer táncházat tartottak itt, több ezer zenekar juthatott pódiumhoz, több száz népzenei és kísérleti jazz albumot jelentettek meg. Az elmúlt tizenhét évben óvatos becslések szerint is legalább kétszázezren fordultak meg a falai között. Aki a szakmában számított, az mind megpördült errefelé. Többségük többszörösen. Lajkó Félixtől Palya Beán és Szalóki Ágin át a Parno Grasztig. A Besh o droM gyakorlatilag itt alakult, innen indulva nőtte ki magát nemzetközi jelenséggé. A Szlovákiából átköltöző Gyhmes szintén itt bontogatta szárnyait, eleinte harminc ember előtt, aztán sorra adták a teltházas bulikat. A Csík zenekar pedig olyannyira otthonra lelt a Sztregova utcában, hogy a mai napig itt próbálnak és itt jelentetik meg a lemezeiket.
Nem beszélve arról, hogy 1997 és 2001 között a Fonóban zajlott az Utolsó Óra, amelyhez mérhető átfogó népzenei gyűjtés nem történt Lajtha László negyvenes évekbeli útjai óta.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 155–159.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.fono.hu/hu/">https://www.fono.hu/hu/</a>
<a href="https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/fonobudaizenehaz?locale=hu_HU</a>

Fonó Budai Zeneház

Bazseva zenekar és a Dalinda: Kezdetben - Budapest Folk Fest

Kapcsolatok

Dalinda

Paár Julianna

Bazseva zenekar

Papp Endre

Szabó Dániel

Bognár András

Tímár Sára

Nádasdy Fanni

Mihó Attila

Nyitrai Tamás

Fonó Budai Zeneház

Bazseva zenekar és a Dalinda: Kezdetben - Budapest Folk Fest