04 Béla Szakcsi Lakatos - Check it out, Igor.flac

01 Béla Szakcsi Lakatos - Chase away the devil.flac

03 Béla Szakcsi Lakatos - Lukas (dedicated to Barnabás Dukay).flac

08 Béla Szakcsi Lakatos - Gypsy dance á l'espagnole.flac

06 Béla Szakcsi Lakatos - Feeling tiddly.flac

02 Béla Szakcsi Lakatos - Game for two.flac

05 Béla Szakcsi Lakatos - An invocation and a curse.flac

07 Béla Szakcsi Lakatos - Autumn memories.flac

MusicAlbum/name

Ez a zene olyan, mint két egyenrangú partner beszélgetése; mintha két férfi mesélne egymásnak egy hosszú és bonyolult történetet, számtalan érdekes és drámai részlettel, s gyakran humoros fordulatokkal megtűzdelve. (...) Improvizáció az elejétől a végéig, így dzsessznek is mondható; magyar és cigány egyaránt, de érződik benne a Bachtól Bartókig feszülő hatás is. Tour de force, az elmék találkozása, hatalmas és egyedülálló élmény.
Pallai Péter
 
ELŐADÓK
Szakcsi Lakatos Béla - zongora (Fazioli grand, model F278) Lukács Miklós - cimbalom (Bohák)
 
PRODUKCIÓS ADATOK
Szakcsi Lakatos Béla és Lukács Miklós improvizációi Felvétel: Phoenix Studio, 2004. október 22-23. Zenei rendező: Tóth Ibolya Hangmérnök: Bohus János
Portréfotó: Huszti István Borító | Art-Smart: GBMY
Producer: Gőz László Executive producer: Bognár Tamás, Wallner György
Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és az Artisjus Zenei Alapítvány támogatásával.

Szakcsi Lakatos Béla / Lukács Miklós - Check It Out, Igor

A modern jazz egyik legismertebb képviselője
Édesapja hatására kilencévesen kezdett zongorázni. Klasszikus zenét tanult, tehetsége korán megmutatkozott, tizenkét évesen felvették a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba. De amikor három évvel később megismerkedett a jazzel, otthagyott érte mindent.
A hatvanas éveket hol a nyugati vendéglátóban, hol idehaza töltötte. Miközben fellépett a legendás Dália Klubban, 1963 és 1966 között Holéczy Ákos zenekarával modern tánczenét játszott, 1968 és 1971 között pedig az NSZK-ban és az Egyesült Államokban vendéglátózott. 1972-ben viszont megalapította a Rákfogót, mellyel lényegében meghonosította Magyarországon a fúziós zenét.
Érdeklődése kiterjedt a komolyzene és a jazz ötvözése felé is. A hetvenes évek kezdetétől tizenkét éven át tanított a jazztanszakon. A cigány folklór gyűjtésével és színpadi művekké formálásával is foglalkozott, Piros karaván címmel 1975-ben mutatták be első cigány musicaljét, melyet az Egyszer egy cigánylány, majd a Cigánykerék követett. 1988-ban a Rock Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokon vitte színre A bestia című művét. 1992-ben – Amerika felfedezésének ötszázadik évében – pedig Cristoforo címmel mutatta be százperces balettjét a Magyar Állami Operaház.
Nemzetközi karrierjét még az 1970-es montreux-i díj indította el, csúcsát pedig a Special EFX-szel készített lemezek, illetve a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján a GRP Recordsnál megjelent három (alapvetően new age-es hangvételű) szólóalbuma és az ugyanitt publikált triólemeze (Straight Ahead) jelentette. Miközben olyan zenészekkel játszott, mint Bob Mintzer, John Patitucci, Jack DeJohnette, Dave Weckl, Frank Zappa, Chris Potter és Tim Ries.
2004-es Na dara! (Ne félj!) című albumával sokak szerint megteremtette a cigány jazz műfaját. 2008 júliusában mutatták be a Kerényi Miklós Gáborral (librettó) és Müller Péter Sziámival (dalszöveg) közösen írt, Szentivánéji álom című új musicaljét. A Shakespeare történetén alapuló, a világ zenéjének szinte minden műfaját felvonultató, „worldmusicalnek” titulált darab – a Szegedi Szabadtéri Játékokon tartott ősbemutató óta – a Budapesti Operettszínház repertoárján fut nagy sikerrel.
Munkásságát 1987-ben Liszt-díjjal, 1994-ben Szabó Gábor-díjjal, 2005-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2014 novemberében pedig a jazz-zenészek közül elsőként neki ítélték oda a frissen létrehozott állami csúcsdíjat, a Nemzet Művésze-díjat.
Albumai: Sa-chi (1988), Mystic Dreams (1989), Eve of Chance (1992), Straight Ahead (1994), Virágom, virágom (1998), Útban hazafelé (2000), In One Breath (2001, Kathy-Horváth Lajossal), Hosszú, forró nyár – Gábor S. Pál dalai (2001), Na dara! (2004), Check It Out, Igor (2005, Lukács Miklóssal), Szakcsi Generation with Jack DeJohnette and John Patitucci: 8 Trios for 4 Pianists (2006), Szakcsi 65 (2008, Chris Potterrel), Live At The Budapest Jazz Club (2012), Climate Change (2014), Density Of Standards (2017)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 103–106.

Szakcsi Lakatos Béla

Cimbalomművész, régóta Dresch Mihály alkotótársa. Klasszikus zenei pályán kezdte, 1999-ben elvégezte a Zeneakadémiát, aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz közegbe, és azóta e színtér egyik legkeresettebb és legmegbecsültebb muzsikusa. Saját együttesei, a Cimbiózis és a Lukács Miklós Quintet mellett többek között a Dresch Quartet, a Tóth Viktor Arura Trió, a Juhász Gábor Trió, a Balkán Jazz Project és a Both Miklós FolkSide oszlopos tagja. Emellett gyakorta duózik Balogh Kálmánnal, Dresch Mihállyal és Borbély Mihállyal. Nem mellesleg a kortárs zene avatott tolmácsolója, többek között szoros munkakapcsolat fűzi Kurtág Györgyhöz és Eötvös Péterhez, rendszeresen őt kérik fel új műveik bemutatójára.
Lukács Miklós 1977-ben többszörös hendikeppel indult, amikor világra jött: édesanyja albérletben, édesapja kollégiumban lakott, így jobb híján lekerült a nagyszülőkhöz Törökszentmiklósra. Mikor évekkel később visszakerült az aszfaltdzsungelbe, gyakorta panaszkodott migrénes fejfájásra, vitték orvoshoz, majd pszichológushoz, „gyógymódként” pedig a szülők beíratták a hatodik kerületi zeneiskolába.
A zeneiskolában Szakály Ágneshez került, aki nagyon hitt benne, még fél éve sem tanult, már benevezte a Rácz Aladár cimbalomversenyre, ahol aztán a serdülő korcsoportban második lett. A siker több szempontból is jókor jött, ambíciót, versenyszellemet hozott az életébe, az akkori egyetlen televíziós csatornában sokan felfigyeltek tehetségére, folyamatosan kapta a koncertmeghívásokat. Lévén konok és kitartó fajta, bírta a tempót, sikerrel felelt meg mindenhol, és sokáig úgy tűnt, senki és semmi nem állíthatja meg emelkedését a klasszikus zenei pályán. Amikor azonban 1999-ben kézbe vette zeneakadémiai diplomáját, fura mód minden megváltozott.
Fontos tudni, hogy egészen addig Lukács Miklós számára csak a klasszikus zene létezett. Legalábbis előadói szempontból. Édesapja tudatosan távol tartotta a cigányzenész pályától, hisz a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján már lehetett látni, hogy annak a muzsikának közel sincs akkora keletje, mint néhány évtizeddel korábban. A klasszikus zene meg nemcsak egzisztenciát adhat, de amúgy is minden zene alapja.
Kamaszkorában a klasszikus zenén kívül persze Lukácsot is megérintették más műfajok, tizenhárom évesen például imádta a metált, maidenes pólóban és szegecses bőrdzsekiben járt. Nagyjából ezzel egyidőben fedezte fel magának a jazzt, elsőként Oscar Peterson trióját. S olyan mélyen megérintette annak szabadsága, hogy mivel időközben zongorázni is tanult, egy ideig komolyan fontolgatta, hogy a konzi után Binder Károlyhoz felvételizik a jazztanszakra.
Huszonkét éves koráig előadóművészként azonban kizárólag a klasszikus zene foglalkoztatta. Haladt a pályán, sikert sikerre halmozva. Tizenegy évesen az UNICEF egyik brüsszeli gáláján már szólókoncertet adott, később sokat turnézott az ELTE kamarazenekarával. 1997-ben szólistaként szerepelt a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt: Hat magyar rapszódia című lemezén. 1998-ban az Egyesült Államokban a Concertante di Chicago kamarazenekar szólistájaként lépett fel, olyan nagy sikerrel, hogy a következő évadra is visszahívták. Úgy tűnt, tényleg övé a világ, neves zenekarokkal, karmesterekkel, művészekkel játszhatott, súlya volt a fellépéseinek. Így a diploma után csak ült otthon, és várta a jobbnál jobb felkéréseket. A telefon azonban nem akart csörögni.
Akkor már volt családja, már nem lehetett az addigi felelőtlen életet élni, így mit tehetett, mindent bevállalt, amit lehet. Nappal gyakorolt, zenét írt, hangszerelésekkel foglalkozott, este hétkor pedig bement az étterembe, és éjjel tizenegyig örökzöldeket zongorázott. A vendéglátózásból többek között Balogh Kálmán segítette ki, meghívta a Gipsy Bandjébe zongorázni, később beajánlotta maga több zenekarba. Aztán Borbély Mihály révén bekerült a hazai etnojazz vérkeringésbe, az elmúlt években megszámlálhatatlan formációban játszik/játszott, többek között a Borbély Műhelyben, a Dresch Quartetben, a Palya Bea Quintetben és a Mitsoura zenekarban. Olyan világsztárokkal muzsikált, mint Herbie Mann, Chico Freeman, Steve Colman, Archie Shepp vagy Uri Caine. Szakcsi Lakatos Bélával 2004-ben duólemezt készített, de kísérte Szalóki Ágit, Herczku Ágit és Bognár Szilviát is. Nem maradt hűtlen a klasszikus zenéhez sem, szólistaként a varsói, a hamburgi és a torinói filharmonikusokkal, illetve az Orchestre de la Suisse Romande-dal lépett fel, tavaly a világhírű Yehudi Menuhin fesztiválon szólókoncertet adott, utóbbi helyre jövőre is visszavárják.
Az utóbbi években főként a Dresch Quartetben, a Tóth Viktor Arura Trióban és a saját Cimbiozis zenekarában szárnyal, miközben művészetében a kortárs zene, a jazz és különböző népek zenéi tökéletes szimbiózisban állnak.
És a végére egy örömteli hír róla: 2022. december 13-án a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjának választották.
JBSz
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.facebook.com/mikloslukacscimbalom/">https://www.facebook.com/mikloslukacscimbalom/</a>

Lukács Miklós